Amikor a vacsora csak az utolsó csepp – mit üzenhet a gyermek esti kiborulása?
Az alábbi történet hétköznapi családi helyzetekből összeállított, szemléltető példa. Nem valós ügyféltörténet.
Este hét óra van
Az asztalon kihűl a vacsora.
Az anya egész nap dolgozott, rohant, intézett, és most már csak egyetlen dolgot szeretne: tíz nyugodt percet a családjával.
A gyermeke ránéz a tányérra, és eltolja.
– Ezt nem eszem meg.
Az anya próbál türelmes maradni. Elmondja, hogy ezt szerette tegnap. Hogy legalább kóstolja meg. Hogy egész délután készült vele.
A gyermek befogja a fülét, lelöki a villát, és kiabálni kezd.
Az anyában pedig egyszerre szakad el minden.
– Miért kell mindenből ekkora jelenetet csinálnod?
A mondat után csend lesz.
A gyermek szeme megtelik könnyel. Az anya pedig abban a pillanatban már vissza is szívná az egészet.
Legszívesebben odamenne, megölelné, és azt mondaná:
– Nem ezt akartam.
De ő is annyira fáradt, annyira tele van, hogy csak ül, és nézi a kihűlt vacsorát.
Aznap este nem az fáj neki a legjobban, hogy a gyermeke nem evett.
Hanem az, hogy megint nem tudott az az anya lenni, akinek elképzelte magát.
Lehet, hogy nem a vacsora a valódi probléma
Sok szülő ezen a ponton azt hiszi, még több következetességre, még jobb módszerre vagy még nagyobb türelemre lenne szüksége.
De lehet, hogy a gyermek egész nap tartotta magát.
Lehet, hogy az óvodában vagy az iskolában alkalmazkodott, figyelt, várt, csendben maradt, teljesített és megfelelt. Lehet, hogy a zajok, az elvárások és a sok ember között már minden erejét elhasználta.
Otthon pedig végre biztonságban érzi magát annyira, hogy kiengedje azt, amit addig visszatartott.
Lehet, hogy nem a vacsorát utasítja el.
Egyszerűen már nincs ereje még egy kéréshez alkalmazkodni.
A kiborulás nem feltétlenül tudatos döntés
Kívülről úgy látszhat, mintha a gyermek szándékosan provokálna. Mintha pontosan tudná, melyik mondattal, arckifejezéssel vagy mozdulattal tudja a szülőt a leggyorsabban kibillenteni.
Belül azonban lehet, hogy már nincs hozzáférése azokhoz a képességeihez, amelyekkel máskor együttműködik.
A túlterhelődött gyermek nem feltétlenül azért nem teszi meg, amit kérünk, mert nem akarja.
Lehet, hogy abban a pillanatban egyszerűen nem tudja.
Amikor a viselkedés már nem személyes támadásnak tűnik
Amikor az anya ezt megérti, valami megváltozik.
Nem azért, mert innentől minden este békés lesz. Nem azért, mert minden ételt el kell fogadni vagy minden kiabálást szó nélkül kell hagyni.
Hanem azért, mert a gyermek viselkedése többé nem személyes támadásnak tűnik.
A szülő előbb meg tudja kérdezni magától:
Most valóban a vacsoráról van szó, vagy ez már az egész nap súlya?
És amikor már nem egymás ellen állnak az asztal két oldalán, együtt kereshetik meg, mi segíthet.
Lehet, hogy előbb néhány perc csendre van szükség. Lehet, hogy kisebb választásra. Lehet, hogy arra, hogy a gyermek érezze: nem kell azonnal mindent megoldania.
A szülő fáradtsága is valós
A megértés nemcsak a gyermekre vonatkozik.
Az anya is elfáradt. Neki is lehet nehéz még egyszer nyugodtnak maradni, amikor egész nap másokról gondoskodott. Nem kell úgy tenni, mintha a szülő türelme végtelen lenne.
A cél nem a hibátlan reakció.
A cél az, hogy amikor félrecsúszik a helyzet, legyen út visszafelé is.
Egy mondat, egy érintés vagy egy későbbi beszélgetés, amelyben el lehet mondani:
– Sajnálom, hogy kiabáltam. Én is nagyon elfáradtam. Próbáljuk meg együtt kitalálni, mi segítene nekünk esténként.
Nálatok mikor fogy el mindenki ereje?
Lehet, hogy nálatok nem a vacsora az utolsó csepp. Talán a fürdés, a lecke, a képernyő kikapcsolása vagy a lefekvés.
A 48 órás helyzetelemzésben egyetlen konkrét, visszatérő családi helyzetet nézünk meg személyre szabottan. Nem azt keressük, ki hibázott, hanem azt, mi történhet a gyermekedben, mi történik köztetek, és mi lehet az a következő lépés, amely nálatok használható.
Értem a gyerekem®. Kulcs a gyermekedhez. Ami végre működik nálatok.
Vissza a sorozat központi oldalára: Mit próbál elmondani a gyermeked a viselkedésével?
